Kutyás családban nőttem fel; minden kutyát a testvérünkként emlegettünk mi is, és a szüleim is. Mindig is az volt a mondás itthon, hogy „A mi kutyánk csak szép, de nem okos” – ezzel védekeztek frappánsan a szülők az ebek neveletlensége miatt. Ezt a könyvet olvasva, a mulattatóan ismerős alvási pózok és egyéb szokások mellett felcsillant a remény, hogy a következő kutyánk amellett, hogy szép lesz, esetleg mást is fel tud majd mutatni. T. A. könyvéből játszva megtanulhatják a Főnökök a főnökösdit, az ebek meg tudják a dolgukat… Igaz,nálunk eddig se a négylábúakon múlt, hanem a kétlábúakon. Bár az is igaz,hogy a Főnökök a kétlábú kölykeik nevelését se vitték túlzásba. Jaj, csak nehogy ez legyen a következő kötet témája…